2015. február 24., kedd

Az utolsó bejegyzés

Kedves idetévedők és mindazok akik egykoron olvasták soraimat.

Több mint egy év "csend és hullaszag" után ezzel a bejegyzéssel lezárom a blogom.
Nincs értelme folytatnom, mert úgy érzem az életem ezen szakasza most már véglegesen lezárult.

Sok mindent éltem meg azidő allatt amíg vezettem ezt a blogot, de közel sem annyit mint az elmúlt 2 évben. Rengeteg minden történt velem.
Lett munkám, dolgoztam 4-, majd 3 műszakban, amit szerettem és egyben utáltam is. Dolgoztam kétszer külföldön, sok kalandban volt részem, fantasztikus utazásaim voltak.
Dolgoztam vendéglátásban, dolgoztam olyan helyen ami egy magamfajta anime rajongónak legtöbbször csak vágyálom, volt műtétem és volt balesetem is, szóval merem állítani, hogy egészen sok mindent megéltem. :)
Kaptam nagyon jó barátokat, értékes barátságok születtek amikért nagyon hálás vagyok.
Kaptam, küzdöttem, megtartottam, elvesztettem és igazából is elvesztettem.
Ha az elmúlt éveket le kellene írnom, azt mondanám, hogy egy hullámvasút volt. Voltam fent, voltam lent és voltam sokkal lejebb is. Ami ellen küzdöttem s végül győztem.
Voltam erős és voltam gyönge is, majd amikor kellett 110%-on teljesítettem. Akkor nem számított, hogy mennyire nehéz az egész, csak tettem amit tennem kellett, tettem amit a szívem diktált.
Vesztettem el barátságokat is, amik akkor fájtak, de rájöttem, hogy nem érnek annyit, hogy akár egy könnycseppet is hullassak értük. Megtanultam a leckét, megértettem végre a lényeget és annál még sokkal többet is.

Attól, hogy valaki mindig melletted van, még nem biztos, hogy a barátod.
A vér nem válik vízzé, de viszont képmutató. Nagyon is.
Az alma idővel megrohad, de ez nem azt jelenti, hogy értékes táptalaj lesz belőle. Csak... szimplán megrohad.

Az idő rohan és minden változik, minden. Megtapasztaltam milyen könnyű elveszíteni valamit, akár csak egy kis hezitálással is és milyen nehéz megtartani a fontos dolgokat. De van amiért érdemes küzdeni, és ezt mindenkinek éreznie kell magában. Érdemes küzdeni, még ha nagy árat is fizet érte az ember, ha tényleg fontos nektek és nem csak a múltba kapaszkodtok, abba a múltba ami látszólag biztonságot nyújt, akkor megéri.
Én mindezt megtanultam.

Voltam boldog, nagyon boldog ebben a 2 évben, voltam megzuhant, kétségbeesett és összetört is. Voltam erős, voltam az aki a túlélésért küzdött, majd aki erőnek erejével túlélte azt az időszakot, aminél meg voltam győződve arról, hogy beleőrülök az egészbe. És végül voltam végtelenül hálás is. Hálás az életnek és az életért. Az életnek ami oly sok boldogságot, melegséget, gyönyörű pillanatokat, perceket, órákat, napokat és a legfantasztikusabb éveket adta nekem. Hálás mindazért ami az utóbbi időben történt, amik bár rosszak voltak, de arra tereltek amerre kellett, az utolsó napokért és az utolsó pillanatokért. Mindezért végtelenül hálás vagyok. Ez az oka annak, hogy ilyen hamar fel tudtam állni és a jövő felé tekinteni.
Vesztettem el barátságokat amik akkor fájtak, igen, de közel sem annyira mint amikor olyan személyt vesztettem el aki ezidáig a világomat jelentette.
Nemrég elvesztettem valakit, akit szinte mindennél jobban szerettem. De a halál nem válogat, eljött és nem engedett.
Elvesztettem mindössze 3 nap alatt. 3 rövidke nap elég volt ahhoz, hogy mindennek vége legyen. Vele voltam a legvégéig, az utolsó pillanataiban is szorítottam magamhoz, elbúcsúztunk egymástól, majd útjára engedtem.

Sokat változtam ez alatt a 2 év alatt, sok mindent megtapasztaltam amik formáltak és ma is formálnak.
Folyamatosan változom és végre elkezdtem rendbe rakni az életemet.

Visszagondolva nem vagyok teljesen elégedett a blogommal, de van egy bejegyzés ami még mindig sokat jelent nekem, ezt az egy bejegyzést valószínűleg újra fogom írni, illetve frissítem. A blog többi részéhez nem kívánok hozzányúlni, minden marad úgy ahogy most van.

Tervezek egy új blogot elindítani, de ez még a jövő zenéje, biztosan nem mostanság fog rá sor kerülni.

Úgyhogy addig is:

Sziasztok! :)

2013. november 1., péntek

Életjel, mert néha kell

Sziasztok! Nagyon, nagyon (fúúú de nagyon) hosszú ideje nem írtam, pedig rengeteg dolog történt velem, csak időm nem nagyon volt... Van új állásom, nemrég jöttem haza Németországból, új életmódba kezdtem (jajj ez milyen pocsékul hangzik) és úgy érzem ezáltal változásokon megyek keresztül mind belsőleg, mind külsőleg. Bár külsőleg eddig nem éppen abba az irányba mozdult a mutató amerre én szerettem volna. ^^"

Innentől kezdve szeretnék "visszatérni" és rendszeresen írni. Az elmúlt pár hónap eseményeiről beszámolok amint tudok, remélem érdekel néhányotokat. :) Szóval nemsokára újra jövök, akkor már egy nagyobb történettel, mert 3 hónap, mégiscsak 3 hónap. :)

Addig is itt egy kép. Kitalálja valaki, hogy hol készült?
A házakból, zászlóból vagy esetleg az urak öltözékéből? =)

2013. július 21., vasárnap

Rövid helyzetjelentés

Megint nem sikerült rendesen blogolnom és ez most így is lesz egy ideig.
Ugyanis sikerült munkát találnom. Cegléden az Infineonban, mint operátor. Nos semmi jóra vagy menőre nem kell gondolni, ez egy betanított munka.
Igen, olyan is... ;)
Nagyon össze vissza dolgozom, most épp 4 műszakban, holnap pl. délutánra megyek, majd hét felétől délelőtt, aztán jövő héten éjszaka. Faca lesz. :D
Szóval ebből kifolyólag egy ideig biztos maximum 2 hetente lesz "heti bejegyzés" és van egy olyan érzésem, hogy még ezt is nehéz lesz teljesíteni. :'D
Örülök a melónak, de őszintén szólva ne kezdjük el megnézni a pro és kontrákat. :D És egyenlőre kissé lehetetlennek tartom, hogy valaha is utolérem magam, de igyekszem.

Szóóóóval majd valamikor jelentkezek, addig próbálok több témát kitalálni, hogy legyen miről írni. :)

Ilyen vagyok melóban, általában mind a két szünetet végigeszem. Persze nem csokit tolok, hanem mindent mi jó és egyszerre általában sokfélét. :D

2013. július 14., vasárnap

Vagyok aki vagyok V

Megszületett eme "sorozat" újabb tagja is. Jó olvasgatást. :)



Alapjáraton szinte mindig a szobámban vagyok. Persze ha valaki hazaér lemegyek hozzá beszélgetni, ott vagyok egy ideig, ha segíteni kell itthon azonnal felemelem a a fenekem a gép elől stb...stb. Régen is sokat voltam a szobámban és ezen nem segített az sem, hogy pár éve anyumék elkezdtek fogyózni és nem vacsoráztak. Amit én nagyon utáltam mert ezzel felborult az esti rend, hogy a család együtt étkezik. De megszoktam. Így azóta ha csak én eszek ált. azt is a szobámban teszem, mert semmi értelme megteríteni egy személyre egy olyan asztalt aminek az a rendeltetése, hogy összehozza a család minden tagját legalább egy kis időre.
Viszont mióta Marcipán megszületett lényegesen kevesebb időt töltök a kis kuckómban, sokat vagyok velük kint. :)


Iiiiigen, nem meglepő, szóval igen. :D Ez is egy olyan fantasztikus étel amit bármikor megenne az ember, de szerencsére csak ritkábban van rá alkalma. Azért a jó pizzákat borzasztó lenne megúnni. :S


Ez bizony nagyon is jellemző rám. Túl sokat gondolkodok a legtöbb dolgon. Nem egy jó tulajdonság, de nem sokat lehet ellene tenni. ^^"


 
Igyekszem jó dolgokat tenni. Tudjátok: Jót s jól. Már korábban írtam itt, hogy próbálok jobb emberré válni és ez szorosan kapcsolódik hozzá. Szerintem jó úton járok. :)


Emlékszem rájuk és hiányzik minden drága háziállatom. Kicsi korom óta imádom az állatokat és nagyon tudok kötődni hozzájuk. Gyakran eszembe jutnak a korábbi kutyusaink, nyuszijaink, cicáink vagy épp mamámék kutyusai akik mellett felnőttem. A 15 évvel ezelőtt meghalt cicám is, ő volt közvetlenül Sziszi előtt és bár messze nem álltunk olyan közel egymáshoz mint Sziszivel, de nagyon szerettem. :)
Illetve talán páran furcsának fogják tartani, de van egy szokásom amiből nem engedek.
Bármennyire is fájdalmas mindig elbúcsúzom az állatkáimtól, ha lehetőségem van rá.
Szerintem ennyit megérdemelnek azok után, hogy éveken keresztül mellettünk voltak és oly sok boldogságot adtak nekünk, ennyivel tartozunk nekik. Mert értik amit mondunk nekik, talán a szavakat nem teljesen, de az érzések biztosan elérnek hozzájuk.
Nemrég volt egy éve, hogy Tapi nyuszim meghalt. Öreg volt már, több betegségen is felülkerekedett az évek során, igazi harcos volt. De az utolsó hetében már tudtam, hogy nincs sok ideje hátra. Azon a hétvégén pont készültem elutazni és pénteken is fel kellett mennem BPestre. Ezért péntek reggel kimentem hozzá, megköszöntem neki, hogy olyan sokáig mellettem volt, mondtam neki, hogy nagyon szeretem és mindig emlékezni fogok rá. Utána megkértem, hogy ne várjon meg, pihenjen most már. Majd mire este hazaértem már nem élt.


A vége elég depisre sikerült, nem szokásom ilyenekről írni, beszélni meg főleg, de úgy éreztem illik ide ez a kis történet. :)

2013. július 12., péntek

Heti agymenés V - Vidman

A csöppet sem rendszeres heti agymenés következő állomásaként Vidmant szeretném bemutatni.
Szerintem már többen is ismerik közületek, hiszen az elmúlt nagyjából 3 hétben gyakorlatilag feltört. YouTube-os csatornáján hipp-hopp 7000 feliratkozóra tett szert a "Hogyan teremtsünk szörnyeket, avagy a Nem-newtoni folyadék" c. videójával. Ami mellett most már 3 hasonló kaliberű videó is megtalálható a csatornáján.
Nem kezdem el leírogatni mikről szólnak a videói, egyszerűbb ha mindenki megnézi maga. :)










Tehát ő Vidman. Valódi kilétéről már keringenek pletykák, talán egyszer fel is fedi magát. :D Vagy nem. o.o
Vidman YT csatornája és FB lapja.